Konyhatervek a diák-portfóliómból

1. feladat: adott alaprajzú lakást tetszőleges stílusban kellett berendezni. A választott stílus a japandi volt, ami a japán és a skandináv stílus elemeinek felhasználásával alakult ki. Mindkettő tiszta, egyszerű és letisztult. Mindkettőben nemes, természetes anyagokat használnak. A színviláguk eltérő: a skandináv stílusban világos színek dominálnak, egy kevés színes kiegészítővel, míg a japánra jellemzőek a sötét, markáns színek, a fekete vonalak. 

A konyhát egyébként IKEA-konyhatervezővel készítettem, de sajnos nem találtam meg most, holott - elvileg - egy évig találom meg ezeket a mentéseim között az IKEA honlapján, a lementett pdf-jeim pedig tavaly áprilisban készültek (sajnos nem készítettem el ezeket 3D-ben is.) Bizonyára ez annak köszönhető, hogy teljesen új verziót találhatunk a honlapon: valóban nagyon egyszerű a használata egészen addig, míg az alaprajzon nem talál az ember hibát és akarja kijavítani... (Nekem gyors, de az előző is az volt a gépemen.) Megjegyzem: a konyhatervező által generált vásárlási listáim megvannak!

Elkészíteni ettől függetlenül kézzel kellett, ehhez a feladathoz tilos volt tervező-programot használni, a megtervezéshez használhattuk, a kivitelezéshez már nem. A lakberendező iskolák nagyon ragaszkodnak a rajz-tudáshoz, bár sok elítélő kritikát lehet erről olvasni (ti. még egy 3D tervező programot sem tudunk használni.)

A nyitott nappali-étkező-konyha moodboardja
színek, anyagok, tárgyak

A lakás berendezett alaprajza
Kicsit sárga a szobám meleg fényei miatt (reprózott kép, nem fénymásolat.)

Egyik fala (a nagyon fekete alsó szekrény elmetszett szekrényt jelent.)

Másik fala. (a nagyon fekete alsó szekrény elmetszett szekrényt jelent.)
A lámpa ugyanaz, csak másik szögből.

 2. feladat: adott alaprajzú teret kellett tervezni kézzel vagy géppel skandináv stílusban.

Géppel készítettem.

1. variáció: egy légterű nappali-étkező-konyha

Falnézete az étkezőrésszel együtt

2. variáció: különálló konyha

Ugyanazon falnézete és a tervezett színek

A második változat nyert, így azt dolgoztam ki. Egyedi bútortervet is készítenünk kellett, nekem ez a konyhabútor lett (elöl-, oldal és felülnézetekekkel, kótázni nem kellett, így azt kihagytam, főleg, hogy a falnézetben egy része már elkészült.) (Kicsit színesebb, mint a többi natúr variáns és az első változatom. Bizonyára unalmas folyton ugyanazokat a színeket elemezni.)

Felülnézete

Elöl és oldalnézetei.

3D grafikája
A polcok üvegből, melyet átvilágít 1-1 ledcsík - csak a render nem sikerült valami jól,
 kezdeti szárnypróbálgatásaim alkalmából. 

A feladatban egy teakonyhát is kellett tervezni, de ezt letöltöttem egyben a program objektumkönyvtárából, nem igazán az én munkám. 

3. feladat: a vizsgafeladat. Adott tervek, két családnak, adott stílusok: az egyiknek eklektikus, a másiknak ipari. Lehetett tobzódni! 

Picike teakonyha,
magas támlás kétszemélyes kanapékkal és
tekerős, állíthatós asztallal

Magasszekrényes variáció konyhaszigettel

Ez a terv került kiválasztásra

Ez a terv is jelentősen megváltozott a feladat kidolgozása közben.
A tanáraim javaslatai mintha egy megrendelő kívánságai lettek volna.
Tulajdonképpen a konyha változott meg a legjobban;
a korábbi ablakon kimerengő dolgozatjavításból
egy kellemes kis büfékocsi lett menet közben.
(Ez az eredeti elképzelés volt.)

A konyha falnézete

A büfékocsi étkező és a kávé-állomás, 
valamit az optikai csalódások
Cukrásznak habcsók és egy párhuzamos, üvegfalú konyha

Ez is egy párhuzamos konyha, csak itt szigettel és nem fallal.


A nyerő változat, 
bár menet közben is változott

A végleges berendezés az alaprajzon.
Tulajdonképpen a tervezett alaprajzon a program által felkínált, illetve
a korábban már elkészített bútoraimat használtam fel és
ezek helyett a kidolgozás közben, rétegenként válogattam össze a végleges berendezés 
bútorait, tárgyait és kiegészítőit. 

A falnézete

A nappaliból

Az ajtóból

Melyik tetszik a kilencből? Miért? Jók a rendereim (a konyhák 3D fényképei)? 

Megjegyzések